Néha kimondottan nehéz új postot ragasztani a blogra... Nem mintha nem történne elég erre érdemes apróság, sokkal inkább összefoglalhatatlannak és elmesélhetetlennek érzem őket egy-egy kiragadott pillanaton keresztül. Brúnót gyakorlatilag online kellene közvetíteni, mert minden percben képes addig nem látott oldalát felvillantani sokrétű személyiségének...

 Megszámlálhatatlan arckifejezést és grimaszt ismer és használ egyre tudatosabban, és ha csak a feléről tudnám biztosan, mit is jelent, valószínűleg sosem tanulna meg beszélni, annyira jól megértenénk egymást pofavágás segítségével... A memóriámon meg röhögnöm kell, nyolc sűrű hónap fontos elemei visítva hullanak ki belőle és ha nem lennének ténylegesen archivált momentumok, jónéhány csak mélyhipnózisban jönne elő újra... Az archiválási céllal folytatott  konzekvens naplóírásról viszont azt derítettem ki, hogy ha nincs legalább fiktív, vagy potenciális közönsége, akkor az szilárd jellemeknek való öncélú mulatság, ezért e blog... Meg mert borzalmasan büszke vagyok Brúnóra, aki, mint már említettem szépen álldogál és gyakorolja az osonást...

És a négykézláb közlekedést...

Emellett talajmintákat gyűjt...

És általában jól érzi magát (főleg ha fényképezik, vagy körülállják és csodálják)...

További képek...